Erősen szorít a távirányítású robotkéz (2012-04-30)
Az emberi kéz szorítóerejét duplázza meg az Exohand nevű robotkéz, amelynek kitüntetett figyelmet szenteltek a látogatók a hannoveri vásáron. Az eszköz a természetes kézügyesség pontosságával, de annál jóval nagyobb erővel rendelkezik, ráadásul pontosan követi a felhasználó utasításait is.
A hannoveri kereskedelmi vásáron tartott bemutató során az Exohand működése leginkább egy mechanikus csontvázéra emlékeztetett. A robotkéz ízületei és meghajtóegysége a kézen kívül helyezkednek el; az eszköz az ujjak mozgatását érzékeli, majd továbbítja az így kapott információkat a vezérlő szoftvernek. Az operátor kezének mozgását a robotkéz így valós időben képes feldolgozni.
Az eszközt fejlesztő Festo képviselője, Heinrich Frontzek elmagyarázta, hogy a robotkéz pneumatikus úton szimulálja az emberi ujjak mozgását. Az Exohand precíz mozgatásért egy Codesys-kompatibilis vezérlő felel: ez regisztrálja és feldolgozza a pozicionálásra és az erőkifejtés mértékére vonatkozó utasításokat. Frontzek arra is kitért, hogy a kesztyű hátulján lévő modulban tárolt sűrített levegő nyomása az, ami az extra erőkifejtést tudja biztosítani, így kétszerezve meg az Exohand szorítóerejét.
Az Exohandet emberi kézre és szilikon műkarra egyaránt lehet csatlakoztatni. A Festo azt tervezi, hogy távirányítású eszközként reklámozza az kezet, amit olyan területeken lehet alkalmazni, ahol a közvetlen beavatkozás kockázatos lehet. A felhasználók az Exohanddel azonban biztonságos távolságból mozgathatnák a robotkezet, amely természeti katasztrófáknál, baleseteknél, tudományos kísérleteknél és veszélyes anyagokkal folytatott munkánál egyaránt hasznosnak bizonyulhat.
Orvosoknak is jól jöhet!
Az eszköz egyelőre csupán prototípusként létezik. A Festo alapvetően automatizálási technológiával foglalkozik; az Exohanddel azt szerették volna demonstrálni, hogy milyen lesz a jövő automatizálási technológiája. A cég a jövőben az ipari képzésben és az oktatási programokban egyaránt szeretné felhasználni az Exohandet. A gyakorlati felhasználást illetően arra is kitértek, hogy a nyugdíjkorhatár emelkedése és a népesség elöregedése miatt az eszköz hasznos lehet azoknak, akik fizikai állapotuknál és életkoruknál fogva nem tudnak nagyobb erőkifejtést igénylő munkát végezni, vagy ezzel szeretnék kompenzálni a csökkenő állóképességüket.
Az Exohand az orvostudományban is hasznosítható, bár ez egyelőre csupán lehetőség szintjén merült fel. A szélütést kapott betegek szintén használhatnák az Exohandet, ugyanis az eszköz – egy, az agyat és a számítógépet összekötő felülethez kapcsolva – segíthet a stroke-tól vagy paralízistől szenvedő betegeknek kapcsolatot teremteni a kéz és az agy között. A Festo már kapcsolatba lépett a Tübingeni Egyetemi Kórházzal, valamint a Bionic Learning Networkkel is; ez utóbbi segítségével kapcsolatot tarthatnak az egyetemekkel, olyan intézményekkel és fejlesztőcégekkel, ahol informatikai és ipari alkalmazásokon dolgoznak.